Description

a biológiai vagy társadalmi nem, életkor vagy más ok alapján történő megkülönböztetés során egy nővel vagy lánnyal szemben alkalmazott gyakorlat, amelyet gyakran társadalmi-kulturális és vallási hagyományokra és értékekre, továbbá a nők vagy lányok egyes hátrányos helyzetű csoportjaihoz kapcsolódó téves elképzelésekre hivatkozva indokolnak

Additional notes and information

A káros gyakorlatok rámutatnak az erőszak nemi dimenziójára, és azt jelzik, hogy a biológiai és társadalmi nemek alapuló attitűdök és sztereotípiák, kiegyensúlyozatlan hatalmi viszonyok, egyenlőtlenségek és megkülönböztetés állandósítják e gyakorlatok széles körű előfordulását, miközben ezek gyakorlatok a nemi alapú erőszak egyik formáját képezik, vagy erőszakkal vagy kényszerítéssel járnak. Emellett gyakran alkalmazzák őket a nemi alapú erőszaknak mint a nők és a gyermekek egyfajta „védelmének” vagy kontrollálásnak igazolására.
A hagyományokhoz kötődő gyakorlatok mellett az úgynevezett nyugati világban megjelentek a szépségről alkotott társadalmi felfogásokhoz kapcsolódó káros gyakorlatok is. A társadalmakban világszerte egyre gyakoribb, hogy számos nő és gyermek veti alá magát – sokszor jelentős egészségügyi kockázattal járó – orvosi kezelésnek és/vagy plasztikai sebészeti beavatkozásnak, hogy megfeleljen ezeknek a testtel kapcsolatos társadalmi normáknak. Emellett számos nő és lány érez nyomást a soványság mint kulturális és szexuális ideál kulturális rögeszméje miatt, és veszélyezteti az egészségét azáltal, hogy nagymértékben korlátozza a táplálékbevitelét. Ez a táplálkozási és egészségügyi zavarok járványszerű elterjedéséhez vezetett.