My personal story

R: 1993-ban, amikor (falunév1)-en, az úgynevezett...nem, '92-ben, amikor az úgynevezett etnikai háború zajlott, akkor éppen egy filmkészítés közepén voltunk (városnév1)-n, és amikor kiderültek az események, akkor leutaztunk (falunév1)-re. Ahol megismerkedtem egy közel... 50 éves... 50 éves elmúlt férfiemberrel, aki fölnevelt hat fiút, és az unokáiról mesélt. Azért érzem fontosnak azt mondani, hogy az etnikai háború cigányok és magyarok között zajlott… ez az ember, akiről beszélek, ezt a helyi hatalom egy cigány vajdának próbálta kijelölni és kinevezni, persze nem volt vajda a faluban, ahogy általában nincsenek cigány vajdák, de úgy gondolták, hogy a cigányok között egy cigány ember tartson rendet. Ez egy jó anyagi állású, tekintélyes férfi ember, akiről beszélek, lovai voltak, jószágai voltak, és volt egyfajta presztízse a parasztok között is. De mégiscsak az identitásában nagyon erősen egy férfi, pontosabban egy cigány, és cigány férfi identitás volt. És az a történet lényege, hogy ő maga elmeséli, hogy ő bizony a saját gyerekeit soha nem tette tisztába, soha nem etette pici korukban, tehát amíg azok csecsemők voltak, kicsik voltak. Amikor már olyan három-négy éves formák voltak és már önálló akaratuk volt, ide-oda mentek, akár neki tudtak segíteni, illetve még később kezdte őket férfi- és emberszámba venni. De, és itt van a történet lényege, hogy az egyik fia, akit talán a legtehetségesebbnek ítélt és a legkedvesebb volt, az egy családi tragédiában meghalt és maradt utána egy kisleány, aki akkor volt... amikor mi ott jártunk, több volt valamivel már mint két éves, és megmutatta az ember a kerékpárt, amit a gyereknek vettek, amit majd ha tud kerékpározni, akkor használhat, de valójában azt mesélte el, hogy hogyan változtatta meg őt a kislány születése. Vagyis addig, amiket addig nem csinált, azt ezzel a kislánnyal -- két-három hónapos korában került hozzájuk a kislány -- és persze, van ilyen görög sorstragédia is, hogy vágytak már lányra, de csak fiúk és fiúk és fiúk születtek, és végül is a fiúk halálával kapnak egy leányt. Ez a tagbaszakadt, mondhatom azt, hogy testes férfi ember, ez egyszer csak arról kezd beszélni, hogy hogyan kell egy kislányt tisztába tenni, annak milyen gondosan kell a popsiját bekenni, mert sokkal kényesebb, mint egy fiúé, és azt látja az ember, azt látom, és értelemszerűen a saját nemi szerepeimet is újra élem, és eszembe jut a saját falumban az én kvázi férfiak közötti férfi státuszom, vagyis sokkal inkább az az érdekes... na de ezt közben befejezem először ezt a részét, egyszerűen csak megrendítő volt és átéltem, hogy egy férfi hogyan változik meg egyszer csak idővel és hogyan változtatja meg a saját nemi szerepeit. Tehát számára tabu volt addig a pici csecsemőkkel, gyerekekkel való foglalkozás, ahogy abban a pillanatban tabu volt még abban a faluban, hogy férfiak mosogassanak. Tehát egy férfi, aki mosogat, az kvázi nőies tevékenységet végez, férfiatlan. Most természetesen nem kell ezt csak a cigányokhoz kötni, és rögtön eszembe jutott ott abban a, történet a történetben, hogy hát igen, amikor én otthon vagyok (falunév2)-n, mi egy faluban lakunk és volt, ugye, amikor disznót vágtunk és akár a szomszéd disznóvágásán én szó nélkül beálltam és mosogattam. Mire a saját haverjaim, barátaim, például, ahol a disznót vágtuk, azért kicsit csúfondárosan, hogy na, a (interjúalany neve) mosogat, hát a nők szoktak, az asszonyok szoktak mosogatni. És tudatos választás természetesen számomra, hogy, és ha úgy tetszik, a rólam gondolt, vagy a férfi nemi szerepről gondolt szerepet sértem meg egy férfi és női közösségen belül, amikor... természetesen a nők örömére, én magam is elvégzem azt a munkát, amit ők ebben a szigorú nemi munkamegosztásban elvégeznek és csak ők végezhetik el. Bizonyos tabukat sértek, vagy tabukat sértek és változtatok meg azzal, hogy mosogatok. Mind a két történet erről szól, az egyik, hogy egy férfi ember a saját közösségében megváltoztatja a róla szóló képet és fölvállalja a kiscsecsemőt, a kisgyereket, annak fenekének kenegetését, pelenkázását, fürdetését, én fölvállalom ebben a szigorú férfi csapatban, vállalva, hogy kiröhögnek, azt hogy én is ugyanígy mosogatok, mert hogy számomra ez egy elvi kérdés, hogy egy közös munkamegosztásban veszek részt a családommal.
(…)
Azt éltem meg ebben a történetben, hogy hogyan változik meg egy embernek a saját.. Tehát két dolgot éltem meg: megéltem a saját nemi szerepemet ütköztetve egy másik kultúrában élő ember saját nemi szerepeiről vallott nézeteivel, plusz átéltem, hogy ez az ember nemi szerepei hogyan változnak meg egy tragédia és egy ajándék-unoka hatására, illetve egy csomó olyan emléket idézett föl bennem, ahol én magam szembesülök a magam kulturális nemi szerepeinek értékeivel, egy másik közösség kulturális szerepeivel vagy nemi szerepeivel ütköztetve.
(…)
(I met the interviewee another time and asked him to elaborate on the stories he had told me earlier.)

I: A korábban elmondott történetekre reagálva szeretnék még egy-két kérdést föltenni. Az egyik az első történeteddel kapcsolatos, amikor egy roma embernek az átalakuló nemi szerepét láttad, vagy az ő saját nemi identitásának az átalakulását láttad és azt szerettem volna megkérdezni, hogy ez, úgy emlékszem, hogy azt mondtad, hogy ez megerősítően hatott a te férfi identitásodra, illetve ahogy te a férfi identitásodat megéled, és hogy erről egy kicsit beszélnél, hogy ez miért volt neked ez egy pozitív élmény, vagy miért hatott ez, miért erősítette azt meg, hogy egy hagyományos férfi szereptől egy kicsit eltér a te identitásod.

R: Azt hiszem, túl nagy jelentőséget tulajdonítunk a nemi szerepeknek, tehát sokkal inkább arról van szó, hogyha az ember dekonstruálni próbálja, mert hát én azt gondolom, hogy ez az egész történet arról szól, hogy én hogyan élem meg, hogy valaki a saját korábbi nemi szerepeivel szemben egy másfajta szerepválasztékot dolgoz ki magára vagy mást választ. Ezt nem biztos, hogy én rögtön a nemi szerepek tudatosításának, hanem akár a nemi szerepek tudatosításának dekonstruálásának látom, vagy élem meg. Tehát sokkal inkább egy emberi dimenzióban láttam és éltem meg (Név1) történetét és kevésbé társítottam hozzá rögtön ilyen társadalomtörténeti, ha úgy tetszik gender kategóriákat, hogy férfi-nő, férfi szerep-női szerep. Azt láttam, hogy belenő egy világba, él egy világban és annak a világnak a szabályai, normái, értékei, tabui sok esetben, egyszer csak érvényét veszítik és egy új rend, egy új rendszer épül ki, ahol a saját korábbi cselekedeteit, választásait, nem választásait, értékeli át és változtatja meg. És ebben az értelemben, ugye részben azt már meséltem, hogy az életemben nagyon sok helyzetben voltam saját rokonaimmal való kapcsolatban is, meg a munkámmal kapcsolatban is, falusi-vidéki emberek között, aztán cigány emberek között is és nyilvánvalóan másfajta kulturális normák és értékrendek működtek, bizonyos értelemben régiesebbek, archaikusabbak, ha úgy tetszik hagyományosabbak, tehát hogy, és azt is mondtam, hogy ezeket kétfelől tudom nézni, vagy tudtam nézni, pontosan abból, hogy egy ilyen majdhogynem kettős kultúrában nőttem föl. Tehát, hogy sokkal inkább ennek az egésznek az emberi dimenziói, ha úgy tetszik az irodalmi vagy művészi dimenziói nőttek meg vagy elevenedtek föl, amikor én (Név1) történetét láttam és ebben az értelemben persze, amikor az ember konfrontálódik, vagy ha nem is konfrontálódik, de összehasonlítja a saját választásait egy másik közösség választásaival, akkor azok mindig bizonyos értelemben vagy megkérdőjeleződnek, vagy megerősítődnek, vagy a megkérdőjelezés által erősítődnek meg. Valóban nem megingatott a választásaimban, amik, még egyszer mondok, nem is annyira a nemi szerepek voltak, de biztos, ha nagyon akarjuk, akkor mondhatjuk azt, hogy persze van nemi szerep, amelyben bizonyos munkákat egy családi munkamegosztásban én csinálok és a másik nem. Tehát biztos van egy csomó dolog, amit én kevésbé csinálok meg, tehát nem varrok, teszem azt, nem stoppolom a zoknimat, a ruhámat, tehát vannak dolgok, amiket átengedek. Bár első házasságomban egy csomó olyan dolog volt a gyerekek mellett, a pelenkamosás, a vasalás, amit ugyanúgy megcsináltam, sőt jobban csináltam meg, mint az akkor bíróként dolgozó feleségem. Tehát hogy az én világomban huszonvalahány éves koromtól kezdve ezek nem voltak tabuk és nem voltak tilalmak, és a saját társadalmi körömben, azokban a jobbára értelmiségi szomszédok, barátok körében ezek teljesen bevett és normális dolgok volt voltak, tehát mondhatom azt, hogy egy mikrovilágban éltem, (városnév3)-n éltem akkor 10 évig, ahol ez az összes velem egyidős férfi számára evidens volt és természetes volt. Ugyanez nem volt természetes, nem volt evidens akárcsak a velem egykorú falusi rokonaim vagy különböző cigány, paraszt,magyar, akármilyen közösség tagjai körében. tehát mindig azt éreztem, hogy a városi értelmiségi kultúrának, vagy szokásrendnek van egy két évtizeddel, három évtizeddel előbb való járása, vagy előbb tart mint az említett csoportok vagy közösségek szokásrendje.

I: És abban az esetben, ebben történetben, amikor a (Név1)-gyel találkoztál, akkor mi is történt pontosan, tehát te mit érzel, hogy ez hogyan erősített meg?

R: Azt ... Hogy mondjam...

I: Vagy mit éltél él át akkor?

R: Hogy ez volt 92-ben. Én 87-ben költöztem (falunév2)-re. Ami egy kifejezettem falusi közeg. Tehát (városnév3), ahonnan jöttem, az egy (városnév4)-re járó, (városnév4)-re jártunk dolgozni mindannyian, ez a baráti kör, ezek mind értelmiségi emberek voltak, gyerekeik a mi gyerekeinkkel egykorúak voltak, tehát hogy nagyon közös nyelvet beszéltünk és nagyon közös elgondolásaink voltak az életről, nagyon közös gyakorlataink voltak az életben. És amikor egy régiesebb, vagy hagyományosabb, vagy magát hagyományosnak nevező közegbe keveredtem, (falunév2)-re, akkor ez az ötödik évében voltam már (falunév2)-i lakos, amikor (Név1)-gyel találkoztam. Plusz, ugye az ember amikor a cigány kultúrát vizsgálja és hogyha olvassa az irodalmat, akkor mindig azt olvassa, hogy a cigányok hagyományőrzőbbek, a cigányok archaikusabbak, a cigányok, böböbö, és akkor, hogy... ez a két dimenzió volt, hogy én mint egy 5 éve (falunév2)-en lakó, bár ezt akkor nem gondoltam végig, hogy én 5 éve (falunév2)-en lakom, de hogy, amit meséltem, hogy azt hívja elő, hogy itt van egy ember, aki elmeséli a maga, és sőt hát a felesége is rendre elmesélte, hogy az ő oláh cigány családja és a menyének magyar cigány, muzsikus családja között milyen kulturális különbségek vannak, vagyishogy cigány család-cigány család közötti kulturális és etnikus, ha úgy tetszik, etnikus kultúra közötti különbségekről beszélt. Én ezt ugyanúgy éltem meg, hogy az, amit (Név1) mond, az valójában hasonló ahhoz, amit az én saját szomszédjaim mondtak tegnapelőtt vagy aznap, vagy fognak mondani holnap az én gyakorlataimról vagy választásaimról. Tehát... De elég erős voltam ahhoz, hogy ezeket mind fölvállaltam. Tehát annyiban erősödtem meg, ha kellett, hogy lám (Név1), egy nálam idősebb ember is képes szembenézni a saját korábbi tehetetlenségével vagy tabujaival és hogyan tud megváltozni és hogyan tudja őt egy gyermek egy picivel megváltoztatni, hogyan tud ezzel szembenézni, hogyan tud erről számot adni, hogyan tud erről beszélni. Tehát hogy ez a felszabadultság, ez az őszinteség, ez az önkritikusság volt nagyon megnyerő, túl azon a, amikor látsz egy embert megváltozni és látsz egy embert saját magáról baromi őszintén beszélni. Ebben volt megerősödés.