My personal story

I: Igen, hallgatom a harmadik történetet.

R: Egyébként alapvetően meggyőződésem, hogy az emberek nem a legjobb történeteiket mondják az életükből ebben a dologban (nevet), mert nem gondolkoznak rajta eleget. Biztos van, aki a legjobbat mondja.

I: Aha, hogy később jut eszükbe az ami...

R: Szerintem, ha napokig gondolkodnék rajta, akkor lehet, vagy egy ilyen jobb felmérése az életemnek, jobb történeteket hozna ki, ezzel kapcsolatban. Most ez egy apró sztori. Gólyatábor. Az e...tehát bekerülök az egyetemre, és akkor az első gólyatábor, ahol jelen vagyok. Csapatokra voltunk osztva és versenyeztek a csapatok egymással a háromnapos tábor alatt, vagy négy napos. Egy ilyen katonai jellege volt az egésznek, de nem is ez a lényeg, hanem… hanem az, hogy a családom úgy ismert engem, meg én is magamat, hogy csöndes típus vagyok. Tehát nem beszéltem sokat, általában a mi családunkban apukám beszélt többet, ő volt a beszédesebb típus meg egy nővérem. Tehát ők vitték a szót általában, én pedig nem beszéltem nagyon. Saját magamról se meséltem a családomnak, hogy mi volt aznap az iskolában, azt soha nem mondtam el szerintem (nevet) érdemben. És nem is voltam kezdeményező típus, vagy vezetői tulajdonságaim nem jöttek elő. És ez az első alkalom, ebben a gólyatáborban, ahol ezek így megvillantak. Talán még engem is megleptek. Bár lehet, hogy na jó… lehet hogy a gimiben is voltak már erre példák, hogy esetleg én kezdeményezek vagy valami… csak ezeket nem vettem észre. Na most így visszaemlékezve, úgy gondolom, hogy a gólyatáborban voltak feladatok, csapatfeladatok, amiket meg kellett oldani, és alapvetően a lányok is kezdeményezőek voltak ebben, de én is… kezdeményeztem dolgokat. Tehát mondjuk gyakorlatilag én írtam meg a kis csapatindulónak a szövegét meg a dallamát én találtam ki. Más ilyen ötletek, hogy miben… praktikus megoldásoknál kezdeményeztem, hogy hogy legyen valami, amikor meg kellett oldani egy problémát. És ezt egy lány akkor ott a helyszínen vissza is jelezte, hogy hogy vagyok ilyen ügyes, vagy ilyen jó, hogy csinálom ezt, hogy ilyenek eszembe jutnak, meg minden. Ez jól esett akkor meg máig emlékszem erre, és azért mesélem most ezt az egészet el, mert úgy gondolom, hogy ugyanez a szituáció… tehát, hogy kikerülök az otthoni közegemből, egyedül utazok el...Mondjuk eddigre, az hogy egyedül utaztam, ez már nem volt nagy kunszt, mert addigra már Angliát is megjártam, meg már… már régen volt jogosítványom. De ismeretlen közegbe kerülök mindenképpen újra, mondjuk ez se volt már szokatlan, és adott esetben magamhoz ragadom a kezdeményezést, amiről mindig is úgy gondoltam, hogy egy férfias tulajdonság. És hogy ha lány lettem volna ebben a szituációban, akkor szerintem, azért mert a hívő nőről alkotott képem az abba illik, hogy csöndben...

I: Bocsánat?

R: A hívő nőről alkotott képem az alapvetően… Lehet hogy ezt nem vallanám be, mert sovinizmusnak tűnne, de mégis így… valószínűleg így gondolom, vagy ezek a sztereotípiáim, hogy egy hívő nő, hogy egy hívő, jó lány az hagyja a fiúkat kezdeményezni vagy így csöndesebben van, „szelíd és csendes lélek el nem múló díszével” (kicsit mosolyog). Tehát így szépen így meghúzódik és aktívan részt vesz, de nem feltétlen irányít. És akkor ez volt az első lépés, amikor ettől így elindultam egy vezetői, kezdeményező irányba. Ha lányként megyek oda, akkor valószínűleg csak csöndes tagja vagyok a csapatnak és kész.

I: Tehát ha ugyanebből a családból és ugyan...

R: Ha ugyanebből a családból, ugyanebből a sztoriból, ugyanezzel az alkattal születek meg lányként, akkor ez így marad.

I: Tehát, hogy éreztél, bocsánat, hogy éreztél valami késztetést arra, hogy… vagy így vártad magadtól, hogy...?

R: Aha, valahogy ez így előjött akkor, igen. És éreztem ennek akkor a, magamban azt a dilemmát, hogy valahogy megmozduljak-e és kezdeményezzek-e vagy ne. Mert lehetett volna karba tett kézzel várni és a lányok azok beugranak ilyenkor, általában ezt tapasztalom az életben, hogy a nők kitöltik a teret. Ha a férfi nem lép, akkor a nők érzik, hogy meg kell tartani a frontot és kitöltik a szituációkat, megoldják. De nem ezt tartom az ideálisnak. És aztán az élet úgy hozta, egy csomó helyzetet azóta is, hogy kellett lépni meg kezdeményezni, vagy vezetni. Amit alapvetően egy férfias dolognak tartok, meg férfinak valónak.

I: És ezt azért amellett mondod, hogy említetted, hogy a második nővéred, ő volt a családban az, aki inkább olyan cserfes volt, meg olyan hangosabb...

R: Hangosabb és viccesebb és...

I: És kezdeményező...

R: Az is volt, aha valószínűleg.

I: És azt mondtad, hogy apukád, ő azért kedvelte a nővéredet és pedig apukád is ugye hívő ember, tehát, hogy akkor...

R: Aha, igen, valószínűleg ő ezt inkább a feleségétől várta, hogy ezt a hívő női dolgot, ezt a szerepet betöltse. És ezt anyukám tökéletesen meg is tette, mert ő alapvetően, a természete se volt olyan típus, hogy nagyon kezdeményező legyen. Apukám nem is vett volna el olyan nőt, vagy ha el is vesz, akkor rengeteg feszültség lett volna abból. Szóval ők így összeillettek, apukám volt a kezdeményező, a vezető. Ha pszichológiai fogalmat veszek elő, akkor inkább a leuraló típus volt, anyukám meg inkább a behódoló típus. Tehát így jól kijöttek. Nyilván nem ez az ideális, de mégis lehetővé tette a békés együttélést. De a gyerekre, vagy a saját lányára ezt nem igényelte apukám, hogy ő is csendes legyen, hanem hagyták őt kibontakozni. (Női név) nővérem ő nagyon ki tudott bontakozni szerintem a családunkban. Bár kevés erre a rálátásom, mert tízéves koromban tényleg elváltunk egymástól.

I: Ő, aki férjhez ment korán?

R: Igen, férjhez ment, igen, korán férjhez ment. De hogy, ügyesen zongorázott, művészeti hajlamait kiélte, és kezdeményezői, vezetői szituban is megjelent. Nem apukámmal szemben vagy a családban, hanem mondjuk a gyülekezetünk ifjúságában szerintem ő ott kezdeményezett és a fiúkat is adott esetben helyre tette, bár ezt csak én most feltételezem igazából, nem... Az ő képébe ez nagyon beleillik, ami bennem van róla. De most férjhez ment 10 éve, 12 már, és nagyon sokat változott ilyen szempontból, nagyon csendes lett és nagyon szolid és szerintem sokkal kevesebbet kezdeményez már, tehát ő... Mondjuk ez már egy másik történet. Ez nem biztos, hogy arról szól, nem biztos, hogy apukámnak az emlékére van, vagy az ő nevelése miatt van, hanem ezt igényli az ő családi környezete.

I: És akkor visszatérve a te történetedre, tehát arra, hogy neked így ebben a helyzetben végül is ugye, egyre inkább, vagy ez volt az első olyan alkalom, amikor úgy tapasztaltad, hogy vezető szerepbe kerültél, vagy fölvállaltad azt, hogy kezdeményezz, és hogy vezető szerepben legyél. Hogy előtte is azt mondtad, hogy férfias tulajdonságnak gondoltad ezt, hogy volt hogy hiányosságként élted azt meg, hogy te nem kezdeményezel vagy nem vezetsz így közösségben esetleg? Vagy, tehát hogy nyomásként volt-e rajtad olyan, hogy „hú, nekem azért illene, hogy vezessek meg kezdeményezzek”? Tehát ilyen emberi közösségekben?

R: Addig ez...

I: Emlékszel erre valahogy?

R: Persze, nem így éltem meg előtte. Tehát valószínűleg ez az első és akkor ennek engedtem is. Tehát ahogy megjelent bennem a képesség és ahogy elkezdtem érzékelni a nyomást erre, hogy kéne kezdeményezni meg vezetni, egyben a képesség is megjelent valamennyire és akkor ennek engedtem is, és léptem. Szóval ez így ilyen természetes módon alakult a személyiségfejlődésemben. Előtte szerintem vagy negligáltam ezeket az erőket amik erre sodortak volna, hogy vezessek… vagy nem is voltak ilyen igények azokban a közegekben, ahol megfordultam korábban. Tehát akkor mi volt korábban: Az osztályom volt, ahol lehettem volna még dominánsabb szereplő a fiúk között, mert nem voltak nálam sokkal okosabbak vagy sokkal nagyobb hangúak. De nem tudom, hogy ott milyen pozícióban lettem volna, hogy ha felrajzolnánk valami, mit tudom én, egy ilyen diagramot. Egy ilyen (kicsit nevet) kapcsolati... igen, akármit.

I: De ott nem érzed, hogy te ott vezetőként léptél volna fel?

R: Ott nem érzem, hogy én vezető lettem volna.

I: És azért mert úgy érzed, hogy ott a környezetben nem volt erre igény, és hogy...Tehát mondtad, hogy ez az igény fellépett, hogy úgy érzed, hogy a helyzet, tehát a közösség, aki akkor ott volt, abban volt egy igény, hogy te legyél a vezetőjük? Vagy valaki legyen és akkor egy ilyen...

R: Ott a gólyatáborban szerintem...

I: Vagy benned volt ez az igény? Bocsánat.

R: Ott, mintha a gólyatáborban abban a szituban, inkább bennem lett volna az az igény. Az ott nem volt olyan egyértelmű, hogy most vezető nélkül van a csapat. Hanem volt helye annak, hogy én kezdeményezzek és akkor megragadtam ezt a lehetőséget. És ezen nem gondolkodtam, hogy a gimnáziumi évek alatt lett-e volna tér arra, hogy én kezdeményezzek. Biztos több lett volna, hogy ha többet ragadok meg. A másik közeg a gimi évek alatt, tehát itt a serdülőkor, az a gyülekezetemnek az ifjúsági köre, de ott ez fel sem merült, mert voltak nálam idősebb fiúk is, jóval idősebbek is, sokkal okosabbak, sokkal érettebbek, és vezetői képességekkel megáldottak is. Lányok ugyanígy. Tehát ott nem volt ilyen jellegű igény. ...Ja....

I: És most is van olyan közeg, ahol vezető szerepet töltesz be?

R: Jelenleg éppen nincsen. Asszem, mert...

I: Már akár informálisan is, ahol érzed, hogy...

R: Aha.

I: Nem is kimondott, tehát, hogy ilyen hivatalosan vezető vagy valahol, de hogy úgy érzed, hogy egy közösségben mondjuk irányítást, kezdeményezés az nálad van?

R: Most olyan sincsen. A csoporttársaim körében egyáltalán nem, nincs is erre szükség, meg semmi, mert az nem egy olyan közösség. A diákkör, amit vezettem az egyetemen, ott az 2 évig volt, tehát akkor én voltam a vezetője, ez ki volt mondva, rajtam volt a felelőssége ennek. Tehát ez volt. Ez elmúlt és azóta nem is, kevesebbet is vagyok a diákkörnek a közegében, de hogy ha ott vagyok, akkor szerintem tök könnyen át tudom a vezető...vagy nem veszem át, nem vagyok olyan erősen kolerikus, hogy így átvegyem a vezetést mástól. Tehát hagyom őket kibontakozni. És van még egy ilyen állandó köröm, az a jelenlegi gyülekezetemnek a jelenlegi ifjúsága, ahol értelemszerűen most már én vagyok az idősebb korosztály szinte. Tehát igen, már csak egy-két ember idősebb nálam, vagy egy korosztályba vagyok többekkel, de az az idősebb fele ennek az ifjúságnak, ami egy 30-40 fő is tud lenni. Itt is van ifjúsági vezető, az nem én vagyok, de a kezdeményez...itt a kezdeményezők körébe tartozom szerintem. Tehát előfordul, hogy kezdeményezni tudok… ha mondjuk magamtól is tudok meg hogyha az ifi vezetővel megbeszéljük, akkor tudok vezetni valamit, amit kér. Hogy vezessek, nem esek emiatt kétségbe, vagy ez nem okoz gondot. De ott se veszem át a kezdeményező...

I: És ebben nem érzel akkor hiányt? Hogy, vagy tehát, ettől függetlenül férfiasnak gondolod magad? Vagy úgy érzed esetleg, hogy egy férfias tulajdonság az jobban kéne, hogy nálad legyen?

R: Ja?

I: Tehát, hogy mert említetted, hogy ez a férfiassághoz ugye...

R: Aha, igen. De ez, nem kell ennek mindenhol és minden közegben megnyilvánulnia, meg rendszeresen, hanem szerintem ez… van olyan közeg ahol mindig meg kell nyilvánulnia, például a párkapcsolat, ahol szerintem egy nő se vágyik arra, hogy a férje tunya legyen vagy töketlen legyen. Meg szerintem egy férfi se akar ilyen lenni. De aztán ahol mások is, többen vannak, ott aztán nyilván sok, sok… egy vezető lesz, és sokan nem kezdeményeznek emiatt. De még ettől ugyanúgy férfiasak maradnak, tehát… ezt csak úgy értettem, hogy ahol kell egy férfinak vezetnie, ott vezessen, és vállalja fel, és kezdeményezzen, és csinálja és álljon az első sorba. És nyomja előre a dolgokat. Tehát legyen erre készen. Inkább ez a baj. Ezt tartom a férfiasság hiányának, hogy ez hiányzik sok férfiból, hogy amikor kéne...

I: Hogyan pontosan?

R: Hogy amikor kéne helyt állni, meg kezdeményezni, meg a vezetést gyakorolni, akkor nem képes rá. Eszébe se jut, vagy lehet, hogy érzi a hiányát, de csak frusztrálja és nem tud kezdeményezni és lépni.

I: És amikor lányok vezetnek? Valamilyen közegben? Az milyen?

R: (gondolkodik) Hát nem akarom kivetíteni minden nőre ezt, de szerintem a nők… örülnek annak, hogy ha a férfiak ott vannak és vezetnek és csinálják a... betöltik a szerepüket, tehát ezt... Nyilván vannak vezető típusú nők. Ismerek sok ilyen lányt, akiben megvan a képesség, hogy kezdeményezzen és vezessen, és ez tök jó, de szerintem ők is akár szívesen átadják a vezetést, ha van ott egy férfi, aki kézben tudja tartani a dolgokat. Egy, mondjuk egy bármilyen csapatban vagy közegben vagy helyzetben, ahol több ember együtt van.

I: És...

R: És, bocsánat, igen... Tehát, ha úgy nincsen kimondva egy szituációban, hogy mondjuk több ember van egy csapatban, hogy ki a vezető, akkor… akkor nem az, hogy elvárom, mert nem várom el, de örülök annak, hogyha, hogyha a lányok nem ragadják rögtön magukhoz a hatalmat, hanem mondjuk várnak egy picit, hogy a fiú kezdeményezzen. Csak azt vettem észre, és lehet hogy csak ennyi az egésznek a kulcsa, hogy ha lányok vezetnek, hogy… hogy sokszor az ingerküszöbük sokkal lejjebb van a lányoknak, tehát nem tudnak annyit várni, és úgy érzik, hogy... látják, hogy a fiúk nem kezdeményeznek és akkor magukhoz ragadják hirtelen a kezdeményezést.

I: Ez mi...konkréten milyen helyzetre gondolsz?

R: Az egyik szemináriumon kiadják feladatnak, hogy 5-ös csoportokban csináljunk egy dolgozatot egy témában, és akkor mire én kezdeményezném a csapatban, ahol vannak lányok is, vagy csak lányok vannak, vagy van fiú is... mire egy fiú kezdeményezné azt, hogy akkor most csináljuk meg ezt a papírt, vagy írjuk meg, és osszuk be és találjuk ki, hogy mi legyen a téma, addigra valószínűleg jön egy lány vagy másik három lány, aki azt mondja, hogy csináljuk meg, legyen ez, legyen így beosztva. Mert nekik sürgősebb vagy nem akarnak annyit várni, vagy hamarabb el akarnak vele készülni. És akkor ezt kivetítheted egy rakás szituációra az életben, amikor így fiúk, férfiak és nők együtt vannak egy helyzetben, egy… akármilyen... nem tudom milyen helyzetek vannak, sokféle van, akkor minthogyha a nők egy picit, mindig egy picit hamarabb akarnának már valamit lépni vagy várni. De ez akár egy olyan egyszerű helyzetben is, hogy van 3, mondjuk tegyük fel, hogy van 3 pár és akkor el akarnak menni ebédelni együtt, és akkor a fiúknak is biztos lenne ötlete arra, hogy hova menjenek ebédelni, de 5-10 másodperccel később, vagy 5 perccel később, ami már rendkívül szerintem frusztrálja a nőket, hogy még mindig nem született döntés, és akkor ők kezdeményeznek, hogy akkor hova menjünk, és mi legyen, vagy az esti program mi legyen. Vagy ilyen… Nem tudom, hogy itt akkor kinek van nagyobb hibája. A fiúknak kéne hamarabb, vagy a lányoknak kéne többet várni, azt nem tudom. Örök dilemma.

I: Aha. Dolgozat esetébe az nem volt jó, vagy nem jó, hogyha, vagy így visszatekintve erre a helyzetre, az nem volt jobb, hogy előbb kezdtétek? Amikor a lányok már kezdték beosztani, vagy...?

R: Mindig jobb valamit előbb csinálni, mint későbbre halogatni. Ennyi.

I: És ez párkapcsolatban is így van szerinted, hogy a lányok előbb szeretnének meglépni valamit, vagy előbb lépnek meg?

R: Szerintem, igen.

I: Sokszor? Így tapasztaltad, hogy...?

R: Szerintem ez sokszor így van. Én is tapasztaltam így.

I: Te például tapasztaltál ilyet?

R: Én is tapasztaltam így a saját párkapcsolatomban, hogy... tehát, hogy nyilván a lányok talán egy picit... Mire a fiú kezdeményez, addigra a lányok már készen állnak arra, hogy kezdeményezzen. Tehát ez így van a...

I: Például miben?

R: Így van… a házasság kezdeményezésében is így van. Mert hogyha nem így lenne, akkor a lány nem mondana igent, vagy akkor nem válaszolna rögtön, hanem kérne még haladékot. Ha rögtön igent mond, az annak a jele, hogy ő már készen állt arra, hogy ez a kezdeményezés megtörténjen. A fiú meg még nem állt készen, azért várt addig. Vagy csak meg akarta venni a gyűrűt, mert nem volt rá pénze, mindegy. De…de ez, mit tudom én, a párkapcsolatban ilyen hétvégi program kezdeményezésénél, vagy hogy ez legyen, vagy ezt csináljuk, vagy ide menjünk, vagy ez történjen. Hmm… Ott ez, szerintem, ez sokszor felmerül.

I: Jó, köszönöm szépen.